Van másik! Telepprogram előtt és után Bátonyterenyén
16 mélyszegénységben élő, főként roma család kapott új otthont bő egy éve ( a cikk írásának idején) Bátonyterenyén, ahol a népesség kb. 10 százaléka tartozik a kisebbséghez. A város idén is pályázik az ún. Komplex Telep Program támogatására, ám a cél, a kiíráshoz igazodva most nem a szegregált telepek felszámolása, hanem azok élhetőbbé tétele.
2011-et már új otthonában kezdte 16, addig Bátonyterenye két roma telepén, Alsó-Katalinon, illetve az ún. Béla-rakodón élő család. Ez utóbbi településrész neve sejteti, a telep valaha a város közelében működő bányához tartozott, az 1900-as évek elején az ott dolgozó munkások számára építették. Az azóta eltelt évszázad azonban szinte nyom nélkül hagyta a telepet, villany ugyan van, de vízért már az egy szem kúthoz kell kimenni és errefelé semmilyen busz sem jár. A város, a boltok, a szolgáltatások, a buszmegálló egyaránt 3-4 kilométer távolságra vannak. Nem csoda hát, hogy a telepről, aki csak tudott, elköltözött, főként, miután a bánya 1992-ben bezárt. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakásokba szociálisan rászoruló, leginkább roma családok költöztek.
Hasonló módon alakult ki Bátonyterenye többi, romák által lakott telepszerű lakókörnyezete, mondjuk ki, szegregátuma is. Ezekből ma még számos akad, az un. Szorospatak, a Várhegy, a Dankó utca, a Nyáras, a Lengyendi és a Mátrai utca. Ezeket a területeket Bátonyterenye Integrált Városfejlesztési Stratégiája nevezi meg szegregátumként. Hogy a településnek több, egymástól elkülönült szegregátuma is van, azt a város története magyarázza. Bátonyterenye ugyanis hosszú múltja ellenére is fiatal település, 1984-ben jött létre Nagybátony, Kisterenye, Maconka és Szúpatak egyesülésével és öt évvel később kapott városi rangot. A házasuló települések pedig mintegy stafírungként hozták magukkal örökségüket, saját roma telepeiket. Ezek közül Kisterenye „vasúton túli” részét, azaz a Dankó és Váhegy utca környékét nevezi meg Nagy-Majdon József polgármester olyan területként, amely reményei szerint részt vehet majd a Komplex Telep Program fejlesztéseiben (a több mint 4 milliárdos pályázati alapról lejjebb olvashatnak). A terv részleteit illetően a városvezető nem bőbeszédű, annyit árul még el, hogy 100-150 ember élhet ebben a két utcában és a maximálisan pályázható összeget, 150 millió forintot igényelik meg rehabilitációhoz. Nagy-Majdon azt mondja, nem akar az idő előtti kiszivárogtatással fölösleges indulatokat kelteni a városban.
Az indulatok ugyanis 2010 végén igencsak elszabadultak Bátonyterenyén. Akkor terjedt el, hogy felszámolják Alsó-Katalint és Béla-rakodót és az ott élő 16 család valahol a városban kap új otthont. A csaknem 15.000 lelket számláló településen sokan megrettentek attól, hogy az érintett 64 ember közül néhány talán éppen a szomszédjukba költözik. Valahogyan nyilvánosságra került egy zárt önkormányzati ülés anyaga, amelyben a telep program részleteit foglalták össze. A hírre a helyi Jobbik tiltakozásba kezdett, nyilvánosságra hozta azoknak az ingatlanoknak a címét, amelynek megvételéről a telep programot lebonyolító civil szervezet tárgyalásokba kezdett. A házakról pillanatokon belül lekerült az eladó tábla. A meghirdetett lakossági fórumra a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetségének vezetői, a telep program lebonyolítói nem mentek el. Berki Judit, a szervezet alelnöke azt mondja, tartotta magát ahhoz a meggyőződéséhez, hogy Magyarországon mindenki oda költözik, ahova akar és nem volt hajlandó magyarázkodni a program miatt. Az indulatok ugyan forrtak még egy darabig, de amikor 2010 karácsonya után megérkezett az állami támogatás a NMCKKSZSZ számlájára, minden megkeresett tulajdonos aláírta az adásvételi szerződést. Ekkor, a költözés előtt Berki Judit mindenhol elvitte a szomszédokhoz az új lakókat, és bemutatta őket, segített a beszélgetés, a megismerés első lépéseiben.
A költözések időszakában persze már hónapok óta folyt a 99.999.900 forintot nyert telepprogram, amely nem csupán a lakóhelyek megváltoztatását jelentette. Szociális készségek fejlesztése, iskoláztatás, egészségügyi szűrések előzték meg azt, hogy a telepi családokat „beengedték” a városi lakókörnyezetbe.
A bő két évvel ezelőtti eseményeket Csikós Lajos Csabával elevenítjük fel. A négy gyerekes családapa azt mondja, annak idején, amikor a programot lebonyolító Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetségének munkatársai felkeresték őket Béla-rakodón és azt mondták, költözés lesz, majdnem hogy elkergették őket. Annyian ígértek már segítséget és az annyiszor maradt el, hogy hitték is, nem is, amit hallottak. Nem sokáig tartott azonban a gyanakvás, hiszen a szervezetet ismerték, programjaikban a telep szinte valamennyi lakója részt vett már. Volt, hogy az asszonyok csuhéból lakástextileket készítettek, gyöngyszövést tanultak, babákat készítettek, de volt kurzus az ún. szociális kompetenciák fejlesztésére is. Itt nem kell nagyon bonyolult dolgokra gondolni, megismerkedhettek a hivatali ügyintézés módjaival, vagy a számítógép, az internet használatával. És bár az így megszerzett tudás is nagyon fontos, Berki Judit szerint az így kialakított személyes kapcsolat volt az, amire a telep felszámolási programot ráépíthették.
A lakást ugyanis annak idején sem ajándékként, személyes hozzájárulás nélkül kapták a családok. Minden érintett felnőttnek részt kellett vennie a kiegészítő oktatási programokban. Volt, aki ekkor ismerkedett meg az írás-olvasás alapjaival, de aki nem fejezte be az általános iskolát, annak is egy osztállyal feljebb kellett lépnie. Szakképzéseket is szerveztek, többen szereztek hulladékgazdálkodó, fakitermelő, targoncakezelő oklevelet, mások bolti eladók, vagy szociális gondozók lehetnének új képesítésükkel. Nem véletlen persze a feltételes mód használata, Bátonyterenyén és környékén az országos átlagnál magasabb az állástalanok aránya, a terület a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé tartozik. Az egykor sok alacsonyan képzett munkást foglalkoztató Nógrádi Szénbányák Vállalat 1992-ben szüntette be végleg a kitermelést a város környéki aknákban, más, nagy élőmunka igényű vállalkozás pedig nem érkezett a helyére. A telepről kiköltözött emberek is csak a közmunkában bíznak, amelyben foglalkoztatóként a NMCKKSZSZ is részt vesz. Berki Judit hangsúlyozza, a költöztetéssel nem érhet véget a telep program, az embereket még évekig figyelik, segítik a beilleszkedésben, boldogulásban.
Egyebek mellett azért, mert az új otthonokkal az eddig megszokottal nagyobb költségek járnak, a családok nem halmozhatnak fel közüzemi adósságokat és takarékoskodniuk kell, azért is, hogy kifizethessék az ingatlanok illetékeit. A házak ugyanis öt évig a NMCKKSZSZ tulajdonában maradnak, ez után írják át azokat a lakók nevére. Ezt a költséget azonban már nem vállalhatja át a szervezet, a családoknak kell azt kigazdálkodni. Öt éven át kell félretenniük minden felnőtt után havonta 1000, a gyermekek után pedig 500 forintot. Ez bizony egy nagyobb családnál, mint például a Bátonyterenye melletti Nemtiben letelepedett Páléknál, komoly gondot okoz. Ők összesen tízen élnek a hatalmas kerttel rendelkező házban, a három felnőtt közül csak az anya, Emerencia egészséges. A közmunkában ő sem tud részt venni, egyik gyermeke tartósan beteg, őt gondozza. Az asszony azt mondja, örülnek persze az új otthonnak, de itt nehezebb az élet, mint a telepen. A hatalmas ház villanyszámlája például 17.000 forintra rúg, kifűteni pedig szinte lehetetlen. A telepen ezt egyszerűbben megoldották, közel volt az erdő, ha egy kis tűzifát kellett gyűjteni. Emerencia sorolja a gondokat: új kályha kellene, még egy fürdőszoba, Jutka néni, azaz Berki Judit ülőgarnitúrát is ígért…
Pálék költöztetése az, amelyet Berki Judit sem ítél teljesen sikeresnek. Azt mondja, a nagy családnak alkalmas nagy alapterületű szabad házat nem találtak a városon belül, kénytelenek voltak a közeli településen körülnézni, így viszont nehezebb a kapcsolattartás Pálékkal. Ráadásul a tágabb családban akadnak olyanok, akiknek már akadt összetűzésük a törvénnyel. A család állandó odafigyelést igényel, hogy be tudjon illeszkedni a kis falu közösségébe.
„Leginkább a falusiak komfortérzetét befolyásolják az új lakók, de összetűzés, háborúskodás nem volt.” Ezt már Erőss Róbert, Nemti polgármester meséli a telepprogram tanulságairól. Azt mondja, a romák hangosak, gyakran járnak hozzájuk rokonok, barátok, ilyenkor előfordul, hogy csapatokban jönnek-mennek, esetleg a felnőttek ülnek a szép új játszótér hintáiba, mászókáira és ott hangoskodnak, zenét hallgatnak. Ezek persze csak kulturális eltérések, de az már talán joggal bántja a falusiakat, ha az új nemtiek nem dolgozzák fel az állattartásból visszamaradt trágyát, vagy nem tartják rendben a kertet. A gazdálkodáshoz a falutól is kapnak segítséget, nem csak a beköltözött romák, de az itt élő többi szegény is. Kapnak vetőmagot, közmunkában felásatják a nagy kerteket, az önkormányzat mintakertjében pedig bárki megtanulhatja a gazdálkodás, földművelés fogásait. Erőss ugyanakkor emlékeztet arra is, egy ilyen kis település esetében (Nemtiben nem egészen 800-an élnek) bizony igencsak megterheli a költségvetést, ha néhány emberrel többnek kell szociális ellátást, segélyt fizetni. A polgármester azt mondja, Pálék igyekeznek beilleszkedni, nem tud arról, hogy a költözés óta eltelt lassan másfél év során a család valamelyik tagja összeütközésbe került volna a törvénnyel. Ugyanakkor azt is megjegyzi, a falusiak azt mondják, hogy az új nemtiek bizony ma is kijárnak a közeli erdőbe egy kis tüzifáért. A többiek kertjén, szántóján viszik át hazafelé a gallyakat, ágakat és ez bizony nyomot hagy. Feljelentést mindenesetre még senki sem tett a Pálék ellen.
„Az biztos, hogy a mélyszegénységben élő családok és itt nem csak a szegregátumban lakókra kell gondolni, nagyon megszenvedik a telet, tüzelőre nem mindig futja”- erősíti meg Berki Judit is. Ezért is indították el a tavaly egy szociális szövetkezet vállalkozásaként a Hulladékból tüzelőt programot. Az egyszerű technikára épülő munka során papírhulladékból, az erdőn gyűjtött száraz falevélből biobrikettet készítenek az emberek. A város melletti Kányástelepen lévő kis házban tavaly ősszel 10 ember, köztük több, a telepprogramban részt vevő roma aprította, préselte, szárította a tüzelőnek valót. A munkának kettős haszna volt, az emberek fizetést kaptak néhány hónapon át, a kevéske bért pedig a saját maguk által előállított tüzelővel egészítették ki. Az itt dolgozó brigád egyik vezetője volt Csikós Lajos Csaba, aki megmutatja nekünk a műhely egyszerű berendezéseit. Csaba nagyon büszke arra, hogy a présgépet maguk találták ki, azt mondja, az ő konstrukciójuk sokkal praktikusabb, jobban használható, mint az, amit eredetileg vettek erre a célra. A férfi már alig várja, hogy április közepén elinduljon az idei közmunka szezon, azt meséli, felváltva fog dolgozni a brikett üzemben és az erdőn. A telep felszámolási programban ő fakitermelő oklevelet szerzett és eddig is megragadott minden munkalehetőséget. Másképpen nem is lehet, mondja, négy gyereke van. Rajtuk, a gyerekeken veszi észre leginkább, mit is jelent a telepről való kiköltözés. Azt meséli, a gyerekek kinyíltak, új barátaik lettek, délután szakkörökre és az országos hírű tanodába járnak, ahol minden iskolás egyéni felzárkóztatásban részesülhet. Minderre eddig nem volt lehetőségük, Gyula-rakodóról délután még egyszer visszagyalogolni a városba már lehetetlen volt. A legnagyobb gyerek most nyolcadikos, szeptembertől gimnazista lesz. Ehhez Csaba ragaszkodott, azt mondja, ha a gyerek szakmát tanul, egyáltalán nem biztos, hogy romaként munkát is kap, ha viszont érettségi után továbbtanul, boldogulhat.
Csikósék új otthonában három szoba van, konyha, fürdőszoba. A berendezést egyszerű, de rend, tisztaság van, a háziasszony élvezettel rendezgeti a házat. A kertet is művelik, hamarosan csirkék is lesznek és Csaba volt az első, aki jelentkezett, amikor hallotta, hogy egy közelben működő vallási közösség zöldségeket, gyümölcsöket venne. Fejcsóválva meséli, hogy társai közül nem sokan kaptak az alkalmon, pedig kertje mindenkinek van és így kis munkával szerény, de rendszeres jövedelemhez juthatnának.
Berki Judit kicsit árnyalja a képet, azt mondja, végül 32 családot sikerült bevonnia ebbe a munkába, ők kapnak majd vetőmagot, palántákat, hogy el tudják kezdeni a termelést. Judit egyébként szigorúnak mondja magát, azt meséli, csak az kap folyamatos támogatást, aki maga is tesz sorsa jobbra fordításáért. Ez az alapelv nem csak a telepről kiköltöztetett romák esetében áll, ha nincs felásva a kert, nincs vetőmag. Szükség van a határozottságra, mert a telepprogramban részt vevő családokban bizony még ma is előfordul, hogy ha leesik egy cserép, vagy leszakad az ágy alja, azonnal Judithoz, ahogy ők nevezik, Jutka nénihez szaladnak segítségért. Tanulni kell az önállóságot, mondja erre a szakember és kiemeli a környezet kényszerítő erejét. Ha valaki azt látja, hogy a szomszédja műveli a kertet, rendben tartja az udvart, előbb-utóbb ő is így tesz majd. Ezt mondja egyébként Csaba is, amikor arról kérdezzük, mit gondol az új telep programról, amely nem számolná fel ezeket a lakóterületeket, hanem helyben, igaz sokrétű támogatással, tenné azokat lakhatóbbá. Csaba ezt nem helyesli, és ismét gyermekeit említi, „tudniuk kell vegyülni” a többiekkel. Ez pedig a mégoly komfortossá tett szegregált telepeken nem lehetséges.
A bátonyterenyei tervezett komplex telep programban valószínűleg nem vesz majd részt a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége. Bár a pályázat kiírása szerint a lebonyolító konzorciumban részt kell vennie egy hasonló területen dolgozó civil szervezetnek, az önkormányzat nem kérte a NMCKKSZSZ segítségét, bár ők felajánlották azt. Hogy ki lesz a konzorcium civil tagja, arról Nagy-Majdon József polgármester nem óhajtott nyilatkozni.
A komplex telep programban (TÁMOP 5.3.6-11/1)idén két szakaszban 4,7 milliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok vezette konzorciumok. Ez eltér az eddigiektől, a kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint fontos, hogy a helyhatóságok vezessék a munkát, így biztosítható teljes elköteleződésük. A konzorciumban kötelezően részt kell vennie a Türr István Képző és Kutató Intézetnek, az Országos Roma Önkormányzatnak is, a területi munkaügyi központnak és egy nonprofit szervezetnek is.
Az elképzelés nem számolná fel a szegregátumokat, helyben avatkozna be komplex módon, egészségügyi, szociális, oktatási programokkal, a kompetenciák fejlesztésével, az életkörülmények javításával. A pályázóknak vállalniuk kell egyebek mellett egy ún. Csillagház-Cherhaj kialakítását, ez az elképzelések szerint a helyi szolgáltatóház lenne közösségi terekkel és funkciókkal, valamint gondoskodniuk kell „olyan alapvető (hiányzó) szolgáltatások, beleértve a higiéniai szolgáltatások” biztosításáról is, mint a telepen élők tisztálkodása.
