Elmondjam neked, mi az, hogy szegény? A szegény nem az, hogy nem veszel a divatnak megfelelő télikabátot minden évben és nem is az, amit te annak gondolsz, ha romatelepet látsz például. Nem, a szegénység nem a mezítláb futkosó gyerekeket, vagy a rendetlenséget, a koszt, az igénytelenséget jelenti. Legalábbis eleinte nem. Később aztán megjön az is. A fásultság, a szétesettség. A „minek?”. De előtte küzdesz. Próbálod fenntartani, amit már régen nem lehet. Még van otthon mosópor, hajbalzsam, étolaj. Csak valahogy mindenből olcsóbbat veszel. Az Olcsóbb persze nem kapható a sarki boltban, fel kell derítened a legeldugottabb filléres boltokat… Autód már régen nincs… A tejet, krumplit, kutyaeledelt hazacipeled. És sokáig tart, míg hazaérsz, mert metróra nem tudsz szállni. Bérleted persze nincs - 10.000 forint horribilis összeg – és nem akarsz jegyet lyukasztani. Az oda-vissza már 700 lenne. Csak egy ezresed van – jó esetben - egy napra. Így aztán busszal, villamossal mész és nem mozdulsz el a lyukasztó mellől. Szemed, mint a sasé, ellenőrgyanú esetén lyukasztasz csak. Na ez a szegény: a trükközés, az állandó készenlét, hogy egy pillanata sem lazíthatsz, hogy neked ötször annyi energiádba kerül minden, mint akinek nem kell filléreket számolni.
Elmondjam neked, mi még az, hogy szegény? Egyszer csak azt veszed észre, nincs otthon üres nylon zacskó, amit a szemetesbe tehetnél. Régen, azokban a boldog időkben, amikor még csak kicsit voltál szegény, a szemeteszsákon kezdted a spórolást. Meg az ásványvízen, víz folyik a csapból is, végtére. Nylon zacskó valahogy mégis mindig volt otthon, adták a teszkóban, osanban, ilyen-olyan boltokban. Ma már nincs. A hiperek autó nélkül megközelíthetetlenek számodra – milyen vicces, hogy az tud spórolni, akinek van pénze – ruhát, cipőt, háztartási eszközöket nem veszel. Pedig milyen jó nagy zacskókat adnak a háundemben, vagy a céundában. Nyár elején megnézed a fürdőruhákat a boltokban. Aztán eszedbe jut, minek, úgysincs pénzed strandra. Legutóbb 7 éve nyaraltál. Na, ez a szegény: a nincs, a nem kell, az anélkül is lehet élni.
Elmondjam neked, mi még az, hogy szegény? Nem mész fodrászhoz, csak egy-két hónapot kell kibírni, lassacskán megnő a hajad. A festést már régen magad intézed, mindig van valami kupon a déemben, így megúszod pár százasból. Igaz, egyszínű, de meggyőzöd magad, hogy a divatos melír nem is állna jól. Szerencsére erős, hullámos a hajad, ha megmosod, megrázod, olyan, mintha fodrász bogyorította volna bele a loknikat. Aztán amikor egyszer sampont kell venned, csak a legolcsóbbra futja. A következő mosás után valahogy nem olyan szép, nem úgy áll… És nem olyan szép a sminked sem, nem veszel minőségi szempillaspirált, de nem veszel jó krémet, testápolót sem. A lábad nem gyantáztatod, húszéves epillátorral próbálsz megszabadulni a ciki szőröktől. Az ócska gép felsérti a bőröd, beszakítja a szálakat, állandóan gyulladt, sebes a lábad. Lassan látni kezded az időt az arcodon. Illetve nem az időt látod, hanem valami –valaki – egészen mást. Belenézel a tükörbe és nem ismered meg, aki visszanéz. Na, ez a szegény: hogy elveszíted a ragyogásod.
Elmondjam neked, mi még az, hogy szegény? Az, hogy a te gyereked félévente 250.000-et fizet az egyetemen. Mert bár semmivel sem hülyébb, mint az államilag finanszírozott helyre felvett Huffnágel Pistike, nem tudott elegendő pontszámot összeszedni. Pistikével ellentétben nem járt nyelvórákra, korrepetálásra, felkészítő kurzusokra – pénzért. Így aztán a te gyerekednek nincs nyelvvizsgája pluszpontokért, hiába tesz emelt szintű érettségit, csak a költségtérítéses helyre veszik fel. Diákhitel, milliós adósság. Na, ez a szegény: hogy továbbadod a nyomorod, hogy beégeted a gyerekbe is, nincs kiút.
